Fenntartható történelem

Érdekes szemezgetni az ember és természet kapcsolátát illetően a történelem különböző korszakaiból. Ahogyan egyre többet olvasni régen elfeledett, majd újra felfedezett technológiai megoldásokról, életmódokról, alkalmazott művelési típusokról ezek kipróbálása, átélése véleményünk szerint éppen ezért fontos a jövő felnőttjei számára. Nem csak időben érdemes azonban utazni, különösen a klímaváltozás jeleit tapasztalva, hanem térben is. Nyaraink érezhetően egyre forróbak, miközben a csapadékos napok száma csökken, ám annak intenzitása monszunszerűvé válik. Biztosítási szakembereket is bevontunk legújabb projektünkbe, mely látszólag idegennek hathat eddigi aktivitásainktól. Pedig ha belegondolunk nagyon is jól illeszkedik az általunk megkezdett sorba. A történelmi tapasztalatokból merítve, a fiatalokat, vendégeinket, látogatóinkat bevonva érdekes végkövetkeztetésekre juthatunk túlélésünk, boldogulásunk érdekében. Nem titkolt célunk később akár a megújuló erőforrások szemléltetése, nem csak azok kialakulását és működését tekintve, hanem reményeink szerint tényleges tapsztalatokat is szerzhetnek majd az érdeklődők ezen a téren is.